2014. július 16., szerda

Vers ~ Mozaik



Miért hitegettél, ó, mondd meg, miért?
Reménytelenségben miért adtál mégis reményt?
Ha tudtad, egyszer úgyis el kell tőlem venned,
Miért hagytad mégis, hogy oly elfogultan higgyek benned?

Most nézheted, ahogy lassan széthullok.
Bár ezt még magam is tagadom.
Erős vagyok, mondom, hazudom.
De ugyan kinek? Magamnak vagy a világnak?

Lelkem szilánkokban,
Akár a mozaik.
Gyönyörű, nemde?!
Kellett neked széttörni!

De e szilánkokból
Nem áll össze kép.
Csak a fájdalom marad,
Semmi szépség.

Ha kell így is, vedd el nyugodtan.
Nálad jó helye lenne, ezt tudom biztosan.
Utolsó darabjaim is bátran neked adnám,
S ezt soha az életben meg nem bánnám.

Rakj össze, színezz ki!
Hadd legyek én is akár a mozaik.
Darabokra tört apró ragyogás,
Mely végül egy teljes képpé összeáll.

De nem kellek, tudom én azt jól.
Mégis kezedbe adtam magam.
Nálad lett volna a döntés.

Mellettem állsz,
Vagy végleg elhagysz?
Még több darabra tösz,
Vagy összeraksz?


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése