2016. február 29., hétfő

Az Implom József Helyesírási Verseny Kárpát-medencei döntője

Idén végre-valahára elértem egy évek óta dédelgetett álmom - sikerült kijutnom egy nemzetközi versenyre! Ráadásul helyesírási versenyre, amit még szeretek is csinálni, ellentétben más tantárgyakkal, amelyekből versenyezni kényszerítettek.
Az országos fordulón 11. helyezett lettem, ami először csalódást okozott, mivel úgy volt, csak az első 10 helyezettet ajánlják Gyulára a Kárpát-medencei döntőbe. Őszintén szólva nem is maga a versenyzés vezényelt főképp, hanem az, hogy Gyulán lett volna esélyem végre találkozni a legjobb barátommal, Kristóffal, aki amolyan fogadott bátyám.
Végül február elején kaptam egy SMS-t a magyartanárnőmtől, hogy az első 11 jutott tovább. Szerintem mondanom sem kell: repestem az örömtől. Elkezdtünk rá keményen (részemről kevésbé keményen) gyakorolni, az idő villámgyorsan elrepült az indulás napjáig, február 25.-ig.
Komáromban vett fel a kisbusz, és 5 órás nyomorgós, részemről fagyoskodós út után megérkeztünk Gyulára. Az utolsó 100 kilométer szinte végtelennek tűnt.
Érkezéskor vacsorával fogadtak bennünket. Utána a kisbusszal elvittek bennünket a kollégiumba, ahol a következő 2 napban el voltunk szállásolva. Hát, mit ne mondjak, erre a kiábrándító még rettentő enyhe kifejezés. A szobák berendezése 30-40 éve nem valószínű, hogy volt cserélve (vagy egyáltalán takarítva?!). De a rozoga bútorokkal még meg tudtam volna barátkozni. Viszont a mosdó és a fürdőszoba állapota még kiábrándítóbb volt. Oké, hogy nem lehet becsukni az egyik WC ajtaját sem, és néhány csapot elzárni is nehéz fizikai erőfeszítést, és logikai gondolkodást igényelt (én voltam a csodatévő, miután elzártam a csapot, amivel még a "gondnok" se tudott mit kezdeni), de azért már néhány zuhanyfüggönyre igazán beruházhattak volna... Hogy még ez se legyen elég, a csapvíz is rettentő büdös volt. És ha már a büdösnél tartunk, 2 büdösbogarat vadásztam le csupán 1 este alatt, és további néhány döglött példány a falra rászáradva díszítette a szobát. Ennyit a szállásról.
A szobatársaim egyébként az osztálytársnőm, és egy aranyos szintén Felvidékről érkezett lány voltak, szóval ebben szerencsém volt.




 Ilyen volt a kolesz, a szociális berendezésekről sajnos nincs képem :D

Ők voltak a lakótársnőim. :)


Másnap hajnali 6-kor ébresztettek bennünket, és 7-kor visszavittek busszal a kollégiumba, ahol az étkezések voltak biztosítva (egyébként gyalog kb fél órára volt egymástól a két hely). Reggeli után átgyalogoltunk a városházára az ünnepi megnyitóra, ami valóban nemzetközi versenyhez méltó volt. Utána következett az, amiért valójában itt voltunk, tehát a verseny.
A tollbamondás rettentő volt, mert mikrofonból szólt, és túl gyorsan diktálták, ezt mindenki megmondta, és végül a zsűri úgy is döntött, hogy nem számítják bele a végső pontszámba. Ez a döntés viszont nem tetszett azoknak a gyorsíró-bajnokoknak, akik győzték leírni, és a helyesírásra is figyelni... A feladatlap is elég igényes volt, én ott rontottam el, hogy a tollbamondás után már nem igazán érdekelt semmi, úgy gondoltam, annyira elrontottam, hogy ez már menthetetlen.

A kötelező rossz után ebéd következett, utána pedig visszagyalogoltunk a "mi" koleszunkra. Számomra ennek annyi értelme volt, hogy megáztam a szitáló esőben, és átöltöztem csak azért, hogy 15 perc múlva visszainduljak és újra megázzak.
De a cél, amiért visszaindultam, teljes mértékben megérte ezt a kis kellemetlenséget, szóval nem panaszkodom! Ugyanis 2 év barátság után végre sor került a találkozásunkra a feljebb már említett fogadott bátyámmal. Őszintén, nem szoktam idegeskedni ilyen első találkozásokkor, de ez alkalommal a gyomrom ökölnyi méretűre zsugorodott, és az összes idegem pattanásig feszült a várakozástól. A találkozás pillanatában pedig először el sem tudtam hinni, hogy ez valóban megtörténik.
Olyan jól elbeszélgettünk, mintha már ezer éve ismernénk egymást, mintha már rengetegszer találkoztunk volna. Annyira természetes volt, tényleg, mintha a bátyám volna. Kávéztunk, kaptam egy nagyon értékes ajándékot: és 1907-ben kinyomtatott első kiadásos iratot, amihez Kristóf történelem hallgató lévén valahogy hozzájutott. Bementünk egy könyvesboltba is, mert minenképp szerettem volna egy könyvet venni. Megkértem Kristófot, hogy válasszon nekem valamit, amit ő ajánl  - a választás egy Witcher (Vaják) könyvre esett, amit ma, hazaúton el is kezdtem olvasni és imádom! És olyan jó érzés kinyitni, mert felidézi bennem a találkozásunkat, az első oldalra ránézve pedig Kristóf kis személyes üzenetét láthatom, amely újra és újra megmelengeti a szívem. Csak az idő sajnos rettentő gyorsan elrepült, és elérkezett a búcsúzás pillanata... Fájó szívvel néztem, ahogy felszáll a buszra, tudván, hogy nemsokára ismét több széz kilométer fog bennünket elválasztani egymástól... De emellett rettentő boldog is voltam.N
Nagyon remélem, hogy a következő találkozásunkra nem kell ennyit várni, és zökkenőmentesebb lesz, mint az eddigi kísérletek.

Ő volna az én kedves Bátyám :)

Miután Kristóftól elbúcsúztam, csatlakoztam szobatársnőimhez, akik épp a zeneiskola előadására indultak. A diákok fellépése előtt került sor a bejelentésre, hogy a tollbamondást idén nem értékelik - ez egyből dobott az est hangulatán. Egyébként az előadás tetszett, nem az a tipikus kényszerített komolyzenei zeneiskolás dolog volt. A kedvencem egy slam poetry-s srác volt, valamint két diák, akik egy apáról szóló dalt adtak elő, nem emlékszem a címére, de nagyon szép volt. 
Az előadás után következő ismerkedési estet kihagytuk, és inkább visszamentünk a kollégiumba, ahol aztán még egy kicsit beszélettünk, majd eltettük magunkat másnapra.
Ismét hajnali 6-kor ébresztettek, reggeli után átvonultunk a kiértékelésre, amely megintcsak nemzetközi versenyhez méltóan zajlott. 4 kategóriában értékeltek: határon túliak, szakiskolások, szakközépiskolások és gimnaisták. Az összes kategóriában az első 6 helyezett kapott díjat. Én nem szerepeltem köztük, de ez nem keserít el. Magamhoz képest szerintem jól teljesítettem, bár jobb is lehetett volna. A 32 határon túli diák közt a 15. helyezést értem el. Tehát középmezőny.
Ezután nem sokkal elindultunk hosszú utunkra hazafelé. Útközben a Kristóffal vásárolt könyvet olvastam, és befejeztem egy megrendelésre készített karkötőt. Komáromba pont úgy érkeztünk meg, hogy az előző vonatot épp lekéstem, a következőre pedig majd' 2 órát kellett várnom, ezalatt benéztem a kedvenc kávézómba. Végül este 6-ra érkeztem haza eléggé fáradtan, de boldogan.

Bár eleinte akadtak kételyeim, nagyon jól sikerült ez a kirándulás, Gyula városa nagyon megtetszett, rengeteg a szép épület, hely. Szeretnék még visszatérni párszor. És remélem jövőre megtehetem, ahogy az egyik tanár zárta le a versenyt: "mit is mondhatnék: jövőre ugyanitt, ugyanakkor". Én meg fogok tenni mindent, ami tőlem telik, hogy jövőre is továbbjussak.


Végezetül még egy fotó a folyóról, az óvárosi hídról nézve. :)


2016. január 9., szombat

2016-os könyvkihívás

Pár napja leltem rá erre a kihívásra, egy másik blogon, nevezetesen a Kitablar-on, ahol rengeteg jó ötlet is fel volt sorolva az egyes pontokhoz :)
Maga a kihívás 40 könyv elolvasására szólít fel, különböző szempontok alapján. Ez a 40 könyv kicsit soknak tűnik, bár belegondolva, heti nem egész egy könyvet kéne elolvasni. Szóval úgy döntöttem, megpróbálom teljesíteni, és ha sikerül, ezekről a könyvekről rövidke véleményt is írni :)
Íme a szempontok:
1 Egy könyv, melyre egy mese alapszik
2 Egy könyv, amely elnyerte a National Book Award díjat
3 Egy Young Adult bestseller
4 Egy könyv, amit nem olvastam középiskola/általános iskola óta
5 Egy könyv, ami a hazádban játszódik
6 Egy könyv általad beszélt idegen nyelvű fordítása
7 Egy romantikus történet, mely a jövőben játszódik
8 Egy Európában játszódó könyv
9 Egy könyv, ami rövidebb, mint 150 oldal
10 Egy könyv, mely New York Times bestseller
11 Egy könyv, amit idén filmesítenek meg
12 Egy könyv, amit mindenki ajánlott
13 Egy önfejlesztő, inspiráló könyv
14 Egy könyv, amit egy nap alatt be tudsz fejezni
15 Egy könyv, amit egy híresség írt
16 Egy politikai memoár
17 Egy könyv, mely minimum 100 évvel idősebb tőled
18 Egy könyv, mely több, mint 600 oldalas
19 Egy könyv az Oprah's Book Club listáról
20 Egy sci-fi
21 Egy könyv, melyet egy családtagod ajánlott
22 Egy képregény
23 Egy könyv, mely 2016-ban jelenik meg
24 Egy könyv, melynek a főszereplőjének az a foglalkozása, ami neked is
25 Egy könyv, ami nyáron játszódik
26 Egy könyv, illetve annak előzménye
27 Egy könyv, melyben rejtélyes gyilkosság szerepel
28 Egy könyv, melyet egy humorista írt
29 Egy disztópia
30 Egy könyv, melynek kék színű a borítója
31 Egy verseskötet
32 Az első könyv, amit meglátsz a könyvesboltban
33 Egy klasszikus 20. századi könyv
34 Egy könyvtári könyv
35 Egy önéletrajz
36 Egy könyv, mely utazásról szól
37 Egy könyv, mely egy olyan kultúráról szól, amit még nem ismersz
38 Egy szatirikus könyv
39 Egy könyv, mely egy szigeten játszódik
40 Egy könyv, ami biztos, hogy örömet okoz

Remélem, ezzel meghozom pár ember kedvét a teljesítésére ;) Barby oldalán sok jó ötlet van, szóval még keresgélni se muszáj :)

2016. január 6., szerda

A 2015-ös év kissé kései lezárása

Sziasztok! (már ha akad, aki olvassa ezt)
Úgy döntöttem, ismét megpróbálom életre kelteni ezt a blogot, kicsit másképp. Nem ígérem, hogy mostanában sok "művészi" írást olvashattok tőlem, mivel valamiféle írói krízisbe jutottam. Szóval mostantól átlag blogként folytatom az oldalt, majd meglátjuk, mennyire fog menni.

Ezt a bejegyzést már régebb óta meg szerettem volna írni, de csak most jutottam el idáig. Nemrég ért véget a 2015-ös év, mindenhol összefoglalókat látok, kinek mit adott ez az év. Én is szerettem volna ilyet csinálni, mert talán idén először volt olyan évem, amelyről tényleg említést tudok tenni, s hosszabban írni róla.

Összességében vével Lukács Lacit idézve "ez volt életem eddigi legjobb éve". Sok mindent próbálhattam ki először, sok helyet megjártam, rengeteg élménnyen gazdagodtam, és bizony meg is változtam. Jó most visszaemlékezni a sok szép emlékre, amelyekből pár jelentősebbet szeretnék megosztani veletek.

Az első hónapokban elég erősen jelen volt az a bizonyos rózsaszín köd, ugyanis első barátommal nem sokkal a tavalyi év kezdete előtt jöttünk össze. Ebből kifolyólag kezdetben főleg vele kapcsolatosak az emlékeim, és valójában az egész évben nagyon sok mindenben szerepel ő is, ami szerintem nem rossz dolog. Ha ő nem volna, nem jutottam volna el annyi helyre. De beszéljenek helyettem a képek.

Ez a selfie barátom 18. születésnapi buliján készült (az első 18-as buli, amin voltam), és azt hiszem, az első közös képünk.  Rettentő jól éreztem magam, már amennyire tudtam a kialakulófélben levő gennyes mandulagyulladásom mellett.



Életem első "nagyob" koncertje, azaz ROAD. A legnagyobb előnye annak, ha az ember egy zenekartag barátnője. :D Egész koncertet imádtam! Megérte másnap ellógni az első órát, amikoris kiderült, hogy észre sem vették, hogy nem vagyok ott, és nem jelentettek hiányzónak. (milyen jó levegőnek lenni az osztályod szemében!)


Nyár elején végre befesttettem a hajam vörösre, amire már hónapok óta vágytam, csak nem mertem. Azóta a piros számtalan árnyalatában pompázott már a hajzatom, de valahogy sosem sikerült olyan színűre, amilyet szerettem volna, vagy ha mégis, akkor nem volt tartós. Eddig egy kivétel volt, a Manic Panic Vampire red-je, amit legutóbb használtam. Nem győzöm dicsérni.



 Osztálykirándultunk is. Jól éreztem magam, de szerintem ez volt az első és utolsó osztálykirándulásom ezzel az osztállyal. Amolyan nem rossz, de egyszer is elég belőle emlék.



Szünetben kipróbáltam, milyen gyerekeknek szervezett nyári táborban dolgozni. A gyerekeket imádtam, a szervező idősebb asszonyokat nem igazán, mivel minden jobban akartak "tudni".







Egy pár (de nem elég) kép a nyári fesztiválokról-koncertekről, kezdve a budapesti Rocktogonos, Hard Rock Cafe-s kiruccanástól, a MagyaROCK fesztiválon, a perbetei Tumultus fesztiválon és a Rockfeszten át egész a Zorall Sörolimpiáig, amelyekről mindről tudnék órákat mesélni.


 A nyártól búcsút intve beindult az eddigi legdurvább tanévem, ennyit szerintem életemben nem tanultam, aminek meg is lett az "eredménye" az újult erővel rám törő migrénrohamok, ingerlékenység és fogyás képében. Mostanra sikerült leadnom a nyelvvizsga felkészítő szakkört, mivel idén még nem nyelvvizsgázom, de még így is rettentő sok a tanulnivaló. Rá kellett jönnöm, hogy az "elitgimi" és a maximalizmusom nem a legjobb párosítás, ha még mellette társasági életet is szeretnék élni. Nem tudom, mi lesz tovább, de gondolkodom az iskolaváltáson.

Viszont mindemellett történtek jó dolgok is az ősszel.

Megszabadultam a fogszabályzótól. (viszont maradt alatta 6 lyuk a fogamban - remek!)


 Fűztem egy minyont ajándékba :D


Szalagavatóztunk, aminek alkalmából kivételesen lánynak öltöztem, még géles körmöm is volt :D




És végül pár kép a december 19-i győri Leander Rising búcsúkoncertről. Az év egyik legszebb élménye volt számomra az egész nap és az biztos, hogy örökké megmarad bennem. Ennél jobb ajándékot nem is kaphattam volna első évfordulónkra. De emellett nagyon sajnálom, hogy feloszlott ez a remek zenekar.

 A karácsonyi szünetről most még nem írnék, csak majd ha a végére érünk.

Köszönöm, aki végigolvasta! :)


2015. október 26., hétfő

Rossz álom

2115.szeptember 17
A szakadó esőben állok, az utam páncélos őrök zárják el. A vízcseppek apró kövekként kopognak szánalmas védelmet nyújtó esőkabátomon. Végigfolynak az arcomon, az egyébként is szapora könnyeim közé vegyülnek. Félek. Be akarok jutni. Újra megpróbálok a kapu felé indulni, de az őrök elém állnak.
-Nem engedhetjük be felsőbb engedély nélkül.-mondja az egyikük érzelemmentesen.
-Könyörgöm...-suttogom elfúló hangon.
A kapun belül van az ember, aki számomra a világon a legfontosabb. Tudom, hogy most volna rám a legnagyobb szüksége. Most, amikor lehethogy már csak pillanatai vannak hátra.
Zokogva újra nekirohanok az őrnek, de csak a kemény védőruházatának ütközöm. Tudom, hogy reménytelen, de már nem bírom tovább a tétlenséget.
Aztán, a pillanatban, amikor már majdnem összeomlok, kisétál a kapuhoz egy szigorú tartású, érzéketlen arckifejezésű középkorú nő. Karcsú, kemény testének minden izma tökéletesen kirajzolódik a harcosok egyenruhájában. Ő az egység vezetője.
-Uraim, engedjék be!- szól az őrökhöz, mire azok szinte teljesen szinkronban elállnak az útból. - Jöjjön!-fordul felém a nő.
Elindul a bázis belseje felé. Követem. Mindenfelé katonai barakkok, körülöttük egyenruhás férfiak és nők gyülekeznek. Beszélgetésük halk, egyhangú duruzsolásba olvad. Szédülök, a hangok összemosódnak, minden forog körülöttem.
A nő  hangtalanul közlekedik lopakodásra kifejlesztett cipőiben, míg az én gumicsizmám hangosan cuppog a felázott sárban. Hosszabbak nem is lehetnének ezek a pillanatok. Nem tudom, vajon jót jelent-e, vagy rosszat a tény, hogy beengedtek. De nagyon úgy érzem, hogy rosszat.
A nő megáll egy páncél kapu előtt, amelyet még jobban felszerelt őrök védenek. Szó nélkül félreállnak, kinyitják a nehéz vasszárnyakat.
-Van húsz perce.-mondja. A városunkban állomásozó katonák  érzéketlen hangja mindig is félelmet keltett bennem, de a mostani rettegésem már nem lehetett fokozni.
Belépek a kapun, hallom, hogy mögöttem becsapják, fém csattan fémen.
 Ott áll, szemben nekem, az elkerített, tető nélküli cella túloldalán a férfi, akiért meghalnék. Az arca rezzenéstelen, szemében mégis mérhetetlen fájdalom tükröződik, ami láttán a földbe gyökerezik a lábam. Egy percet arra pazarolok, hogy összeszoruló torokkal állok és csak nézem. Tesz felém egy lépést, ezzel megtörve mozdulatlanságom jegét. A maradék hármat én teszem meg, rohanva a karjaiba vetem magam.
Olyan szorosan ölel, ahogy még soha. Fizikailag érzem, ahogy egész testéből sugárzik a kétségbeesett  szeretet. Visszaölelem, nyakába temetem az arcom. Istenem, annyira hiányzott az illata. Mélyen beszívom, magamba raktározom. Egy pillanatra újra minden tökéletes. Megszűnik létezni ez a kegyetlen háború, amely körülöttünk dúl, s mi vagyunk az áldozatai.
Kicsit lazít az ölelésen, hogy a szemembe nézhessen. Nem tudom, mennyi idő telhetett el.
-Döntöttek, igaz?-A szavak szinte fizikai fájdalmat okoznak.
-Nem engedik el a büntetést -közli. Bár próbálja leplezni, én hallom a hangján, hogy fél.
És összeomlok.
-Ez nem lehet igaz...nem...-Nem vehetik el tőlem... Mellkasomba mintha páncélos kar markolna, s forgatná, tépné így is viharvert szívem... nem, ez még annál is rosszabb... semmihez nem fogható a fájdalom, kiszorítja tüdőmből a levegőt, egyszerre szaggat darabokra és zúzza össze az összes csontom.
-Lázadók vagyunk. Muszáj így lennie-mondja, miközben ujjhegyével végigsimítja az arcom.-Sajnálom...
Ő is sír. Tehát most már biztos. Ezek az utolsó perceink, melyeket együtt tölthetünk. Szinte eggyé olvadunk, ahogy állunk ott, öleljük egymást, s mindketten rázkódunk a zokogástól. Forró könnyei befolynak az esőkabátom nyakán, végigperzselve jéghideg bőröm. A hajam simogatja, miközben erőt merít, hogy megnyugodjon. Homlokát az enyémnek támasztja s mélyen a szemembe néz. Megcsókolom. Ajkaink heves táncba kezdenek, próbálunk egymásból minél többet érezni, elraktározni. S közben az időnk rohamosan fogy...
Újra rám néz, tekintete éget, felmelegíti lehűlt testem minden porcikáját
-Nem lesz semmi baj-suttogja könnyekkel a szemében. Annyira szeretnék neki hinni.
-Nem lesz.
Ez csak egy rossz álom. Ez nem lehet a valóság. Nem lehet. Most szépen bejön valaki, közli velünk, hogy sajnálják, félreértés volt, kivezetnek és békésen hazamehetünk. És otthon majd főzünk egy meleg teát, összeölelkezünk a meleg pokróc alatt, s reménykedünk, hogy túléljük a háborút.
De ehelyett a belépő férfi csupán ennyit mond:
-Idő van.
Ő még szorosabban magához ránt, ölelése szinte megfojt. Úgy érzem, darabokra hullanék, ha ő nem tartana össze.
-Jó legyél! - suttogja, mintha csak a szokásos pár órára válnánk el.-Vigyázz magadra! Szeretlek.
-Én is Szeretlek!-zokogom. Annyi mindent szeretnék még mondani... Megköszönni mindent, szavakba önteni, mennyire fontos nekem, visszaidézni legszebb emlékeinket... De az időnk letelt, így a gondolatok kimondatlanul tombolnak bennem, darabokra tépik  a lelkem.
Nem akarom elengedni, de ő kibontakozik a karjaim közül és a katona mellé áll. Az egyenruhás némán megfordul.
Ő pedig követi, elsétál, s érzem, ahogy a szívem kiszakad a helyéről, magával viszi, hogy vele együtt haljon meg.

2015. március 30., hétfő

Egy másik művészet :)

Még ha az írással nem is tudtam foglalkozni, nem voltam teljesen tétlen. Egy régebbi kedvtelésemnek szenteltem időt - a gyöngyfűzésnek.
Egy gitár makettjét készítettem el, párom 18.születésnapjára :) Ugyanilyen gitárja van. (Zakk Wylde signature gitár). Saját minta alapján fűztem, 2 hónapig dolgoztam rajta, de csak azért, mert csak hétvégén tudtam folytatni, mivel nem hordtam magammal a kollégiumba. Ez talán egy azon kevés alkotásom közül, amelyekkel még elégedett is vagyok. :)


A gyöngyfűzést 8 és fél éve kezdtem komolyabban, előtte is ismertem az alaptechnikát, de nem volt semmi mintám, amiből kiindulhattam volna. Másodikban, egy falunapon készítettem el életem első gyöngyállatkáját, egy korokodilt, bár eléggé úgy néz ki, mint egy mutáns patkány, de na :D Utána nem sokkal kaptam a nagyimtól egy gyöngyfűző-könyvet, pár csomag gyöngyöt és drótot. Azóta már sok technikát megtanultam, és egyre kevésbé volt szükségem a mintákra, mint támaszpontra. Mostanra pedig már szinte mindent magamnak tervezek :)


Változás :)

Sziasztok! (már ha maradt még olvasóm)
Mint láthattátok, elég hosszú időre eltűntem... Most meg szeretném magyarázni az okát. Valamint talán kicsit változtatok a blogbejegyzések jellegén, tehát nem csak írásokat, verseket fogok közzétenni, hanem más dolgokat is a mindennapjaimból :) Vagyis megpróbálok. Ez a változás azért, mert verset írni sajnos nem igen van mostanában időm, valamint a versírásra engem főleg a negatív érzelmek késztetnek, s ezekből most szerencsére nem nagyon van, főleg nem ilyen intenzívek.
Egyik oka az eltűnésemnek az, hogy az iskola miatt sem nagyon van időm írni... Mégis nehezebb ez a gimi, mint amilyennek tűnt eleinte... Meg kellett tanulnom tanulni, mert eddig nem volt szokásom.
A másik pedig az, hogy az utóbbi hónapokban eléggé változóban vannak körülöttem a dolgok (ezúttal végre pozitív változás). Ennek legfőbb oka, hogy megismertem valakit, egy srácot, akivel valamivel több mint 3 hónapja vagyunk együtt. Életemben nem számítottam rá, még remélni sem mertem, hogy ilyen jó kapcsolatom lesz valaha. Ez a dolog csodákat művelt velem, újra rendbejöttem, önmagam lettem. Megerősített. A legutóbbi bejegyzésem októberi, akkoriban voltam a legrosszabbul. Igazából amikor ezt a blogot elkezdtem, csak a keserűségem levezetésére szántam. Először azért nem írtam tovább, mert már nem láttam értelmét. Mint akkor semminek. Most viszont szeretnék visszatérni, még ha valamivel vidámabb hangulattal, több életkedvvel :)

2014. október 21., kedd

Vers ~ Véres rózsa

Megtört rózsafának ágán
Egyetlen virágszál vöröslik
Szirmaiból vércseppek serkennek,
A leveleket karmazsinnal festik.

E rózsa kínok árán született,
Vörös szirmaiért egy árva kismadár
Szíve vérével fizetett
Egy holdfényes éjszakán.

Életét egy szál virágért adta,
A szerelem mártírjaként
A fájdalmas halált választotta.

Az éjszakában keserves dal száll
A szerelemről énekel egy kicsi csalogány.
Egyre szenvedélyesebben, ahogy hajnalodik;
Szívében egy tövissel dalolva haldoklik.

Rubinvörös patakok díszítik a fa kérgét,
Ágai közt egy zsenge kis virág
Kezdi rövidke életét.

Ne sírj kicsi madárka
Nem fáj már sokáig
Ne sírj, bátor tetted 
Csodálni fogom halálomig...

Vörös rózsád leszakasztom,
Tövise mélyen tenyerembe szúr
Vér árasztja el a karom 
A fájdalom valahol megnyugtat.

Tettednek, lehet, nem látni értelmét,
A diáklegény csalódást okozott,
Feladta legmélyebb érzelmét,
Mert a szerelemben csalódott.

A hideg földről felveszem
Összetört dermedt tested.
Tollad alvadt vér foltozza,
Mellyel a rózsát bíborra festetted...

Vörös rózsaszál a keréknyomban
Fekszik összetörve, elhagyottan.
Hirdeti, hogy mily kegyetlen ez a világ.
Csupa önzőség, igazságtalanság.


Oscar Wilde novellája ihlette.
http://gondolkodom.hu/oscar-wilde-a-csalogany-es-a-rozsa/

2014. július 16., szerda

Vers ~ Beszélj hozzám!



Beszélj hozzám! – kiáltom feléd
Mint régebben, azt kérem, mesélj.
Nem értem, mi történt, miért hallgatsz,
Mit tettem, hogy már egy szóra sem méltatsz?

Mi lett a régi beszélgetésekkel?
A szavakat miért helyettesítetted csenddel?
Egyszavas válaszaid megőrjítenek
Ahogy a közénk telepedő csendben függnek.

A hallgatásod megöl, kérlek, vedd már észre!
Lassan elhervadok, bennem a reménnyel,
Hogy egyszer még minden úgy lesz, mint régen.
Itt várok a csendben, ó, vegyél már észre!

A sötétben kuporgok meghúzódva,
Akár egy kísértet, lassan halványulva.
Várok, hátha egyszer még nekem szánod szavaid.
Hátha egyszer megváltozik benned valami.

A csend megőrjít, szétszaggat,
Aztán a csonka darabokból újra összerak.
Nem bírom tovább, elég volt már.
Kérlek, könyörgök, ne gyötörj tovább!

Szólj hozzám, mesélj, legyen minden, mint régen.
De mit várok, csupán egy kísértet vagyok,
Csendes, halvány árny a múltból,
Ki régen talán jelentett valamit, de ma már nem számít.

Csak ennyit kérek,
Csak erre van szükségem, hogy újra éljek.
Suttogó szavaim feléd szállnak.
Utána a csendben végleg elhallgatnak.

Ha jelentek még neked bármit,
Ne engedj tovább a bizonytalanságtól szenvedni.
A hallgatásod megöl, de te tehetnél ellene.
Beszélj hozzám! – suttogva kérlek – nekem csak ennyi kellene.



Vers ~ Mozaik



Miért hitegettél, ó, mondd meg, miért?
Reménytelenségben miért adtál mégis reményt?
Ha tudtad, egyszer úgyis el kell tőlem venned,
Miért hagytad mégis, hogy oly elfogultan higgyek benned?

Most nézheted, ahogy lassan széthullok.
Bár ezt még magam is tagadom.
Erős vagyok, mondom, hazudom.
De ugyan kinek? Magamnak vagy a világnak?

Lelkem szilánkokban,
Akár a mozaik.
Gyönyörű, nemde?!
Kellett neked széttörni!

De e szilánkokból
Nem áll össze kép.
Csak a fájdalom marad,
Semmi szépség.

Ha kell így is, vedd el nyugodtan.
Nálad jó helye lenne, ezt tudom biztosan.
Utolsó darabjaim is bátran neked adnám,
S ezt soha az életben meg nem bánnám.

Rakj össze, színezz ki!
Hadd legyek én is akár a mozaik.
Darabokra tört apró ragyogás,
Mely végül egy teljes képpé összeáll.

De nem kellek, tudom én azt jól.
Mégis kezedbe adtam magam.
Nálad lett volna a döntés.

Mellettem állsz,
Vagy végleg elhagysz?
Még több darabra tösz,
Vagy összeraksz?


Vers ~ Téboly



Mivé váltam? Hová lettem?
Körülöttem köd mindenhol,
Benne elveszett minden.
A világon sötétség honol.

Testem félholt, friss sebekből vérzik
Lelkem éles karmok lassan darabokra tépik.
Szívem hideg, jéggé fagyott.
Üres kongással továbbra is dobog.

Nem akarom már,
Hogy bárki megmentsen.
A csendes magányban
Otthonomra leltem.

Ne gyere utánam!
Ne keress többé!
Elvesztem már a bánatban,
Hagyj kérlek békén.

Az égő fájdalmon kívül már
Nem maradt semmi más,
Csak a néma kiáltások az ajkamon,
Melyen mosoly ragyogott egykoron.

Elég sebből vérzek már,
Ne ejts hát még többet.
Idővel behegednek talán,
De én nem akarok hegeket!

Kísértet vagyok csupán,
Önmagam árnyéka.
A sötétség lett a világom,
Nem vágyom többé a napfényre.

Az őrület hullámai körülöttem örvénylenek.
Néha-néha teljesen elnyelnek.
Nem küzdök már többé ellenük,
Nyugalomra leltem bennük.

Mivé váltam? Hová lettem?
A zavaros ködben nem lelem meg a lelkem.